Stiefel Interactive
<< Vissza a Főoldalra

Bemutatkozás

Dubicz Zoltán - ötletgazda, stúdióvezető

Tíz év irodai munka meghozta a gyümölcsét – a kiégés tünetei kezdtek mutatkozni rajtam. Végiggondoltam a lehetőségeimet és úgy döntöttem, hogy új utak után kell nézzek, így feltettem magamnak a klasszikus gyerekkori kérdést: Mi leszek, ha nagy leszek?


10 éves koromban kezdtem el cselgáncsozni, évekig aktívan részt vettem az edzéseken, versenyeken és edzőtáborokban, de az évek előrehaladtával - főleg az egyetemi tanulmányaim során - a sport kikopott a mindennapi életemből.


28 évesen túlsúlyproblémák miatt személyi edzőt kerestem, közel 14 kiló feleslegtől szabadultam meg - a rendszeres testmozgás azóta is a mindennapjaim része, mert struktúrát és rendszert hozott az életembe. Edzőhöz 3 évig jártam, ezt követően önállóan folytattam a testedzést. Sosem volt célom kockásra gyúrni a hasam, sokkal inkább a mindennapokban felgyülemlő fizikai és pszichés terhelés feszültségének feloldását, a well-being elérését és megtartását tartottam szem előtt.


Mindig is holisztikusan gondolkodtam a testedzésről, azaz nem csak az edzőtermi munkát, de az étkezést, a szabadidő eltöltését, a mindennapi stressz kezelését, a párkapcsolati dinamikát és az önismeretet összességében vizsgálom – a lényegi vizsgálati elem mindig az, hogy „jól érzem-e magam a bőrömben?”


Ebből a saját élményből formálódott a gondolat: a mozgás, az életmód és a lelki egészség együttese segíthet kimozdulni a mélypontról, segíthet új célokat megfogalmazni, segíthet jobbá és élhetőbbé tenni a mindennapokat. Ezen gondolat végül testet öltött, alapos tervezés és előkészítés után büszkén nyitottam meg az Equal stúdió kapuit, ahol az életmód-orvoslástan különböző szereplői tudnak együtt dolgozni veled és érted.


Életünk során nem csak testi változásokon megyünk keresztül, de alakul és formálódik a személyiségünk, az önképünk, a magabiztosságunk, a társas kapcsolataink – viszont a magunkra való odafigyelés sokszor háttérbe szorul, hiszen a napi problématérképünkön magunkat hátrébb soroljuk, nem jut idő és energia mindezek menedzselésére.

Az Equal megközelítésében nem az a lényeg, hogy a közösségi médiában és a reklámiparban megjelenő idealizált képet elérjük. A magazinok címoldalairól, a hirdetésekből szüntelenül folyik a méltán, vagy méltatlanul ismert emberek tökéletesre csiszolt élete, a patikamérlegen kiszámított diétás étrendjük, a gondtalan és felhőtlen életérzés kreált képe. Szorongással töltenek el minket, hiszen a mindennapi teendők, a munka-bevásárlás-családi és közösségi élet szervezése mellett kivitelezhetetlen napi kétszer edzőterembe járni, kéthavonta külföldre utazni, luxusautókat vásárolni.


Mi nem ezekre az irreális elvárásokra koncentrálunk, az Equal-nál a valóságban is elérhető, hiteles és valóban fontos céljaid elérésben segítünk neked!

Teljes életmódváltáshoz nyújtunk fizikai és mentális támogatást szakembereink segítségével.

Elérhetőség

1111 Budapest, Lágymányosi u. 7.
24-es kapucsengő
info@equalstudio.hu
+36 20 562 8371

Kövess minket:

Equal Sports © 2023 Minden jog fenntartva. | Készítette: zoltay.fruzsina@gmail.com